Gépek és MI

 

A gépek teszik a dolgukat, létezésüknek célja, értelme van: a mi szolgálatunkban állnak.
Alkatrészek, amelyek rendszerré lettek összeállítva. Vannak megálmodók, fejlesztők, tervezők, gyártók és felhasználók. Vajon mindegyikük beleteszi a legjobbját a kapcsolat pillanatában?

A japán autóipar nem fejlődhetett volna akkorára és olyanná, amilyen ma. Úgy hallottam, hogy volt egy alap jelmondatuk, amit az ipar területén szentül vettek a háború után. Így hangzott: Tégy bele többet, mint amit elvárnak tőled. Ezek után nem lehet csodálkozni a japán minőség legendáján. Tovább tart és van bennük valami más.

Feltettem a kérdést magamnak egy műszaki meghibásodás alkalmával:
- El tudtam volna kerülni ezt a leállást valahogyan (ez főként azért volt lényeges, mert a fűtésről volt szó) vagy tudtam volna máshogyan hozzáállni, mint ahogy azt megszoktam?

A hideg tél előcsalogatott néhány érdekes nézőpontot, főleg mert az ember – én – már túl akartam lenni rajta:
„…Egy egyszerű tisztításból hogyan lehet órákig tartó szerelés? Minden elromlott, ami elromolhatott! Hát igen, valami nem volt a helyén… De vajon mi indította el a lavinát? Tehetek én róla?...A gép dolga a szolgálat!...”
Lehet, hogy az attitűdömet tükrözi vissza? (nincs rá más kommunikációs csatornája, csak ez a mód.)
Lehet, hogy depressziós környezetben elromlanak a gépek?
Amint beláttam a türelmetlenségemet, valahogyan lazább és nyitottabb lettem, elmúlt a stressz és olyan megoldások jöttek, amik segítettek pillanatok alatt helyrehozni a hibákat. Be kellett ismernem, hogy elfelejtettem hálás lenni a szolgálataiért.
Egy ilyen szemszög sokat segített meglátni azt, hogy a megszokás közöny is egyben. Ez a hozzáállás nem enged sem géphez, sem emberhez kapcsolatot éreznem.

Régen természetesebb volt. Gyerekként legóztam és emlékszem a szoros kapcsolataimra, amit az építményeimmel éreztem. Mind más és más, de tagadhatatlanul a társaim voltak egy ideig, amíg újjá nem lettek építve. Ez az érzékelés, ami megvolt, amikor egy autóban ültem, vagy velem volt, amikor a MÉH telepen roncsok között matattam, annyira természetes, hogy nem értékelem eléggé. KAPCSOLAT, ami a figyelmemen múlik – azon, hogy tudom, milyen attitűdben vagyok.

Láttam egyszer egy filmet , amiben az egyik Jedi mester azt mondta a tanítványának:
- Soha ne feledd, ifjú padavan: ahol a figyelmed, ott a világod!
Érzékelni lehet egy gépet – akár robbantott ábraként látni a rendszert – de lehet egy szuper biomechanikai testet is – mondjuk a sajátomat. Persze ez is attól függ, milyen attitűdben vagyok. Érezhetem ezt a leghájtekebb rendszert, ami most oda lett adva mindenkinek, tartós használatra.

De milyen is a kapcsolatom vele...?
folyt.köv.

- Pedro -

Ajánló