Karácsony, mint az Áldozás Vége

A Karácsonyt egy csillag jelzi, egy fény a sötétben. Ne kívül, hanem belül lásd a mennyei ragyogást és fogadd el, hogy eljött Krisztus ideje. Õ jön, és nem követel semmit. Semmilyen áldozatot nem kér senkitõl. Az Õ jelenlétében minden áldozás elveszti jelentõségét. Mert Õ Isten Vendéglátója.
Csak meg kell hívnod Õt, ki már úgyis ott van, azáltal, hogy felismered, az Õ Vendéglátója az Egy, és semmilyen tõle idegen gondolatot nem tûr el, ahol ott van. Szeretetadás kell, hogy üdvözölje Õt, így a Szentség Jelenléte teremti a Szentséget, ami körül veszi. Félelem nem érintheti a Vendéglátót, aki Istent ringatja Krisztus idején, mert a Vendéglátó Szent, mint a Tökéletes Ártatlanság, amit Õ véd, és kinek hatalma védi Õt.

Ez a Karácsony ad a Szentléleknek mindent, ami bánthat téged. Engedd, hogy teljesen gyógyulj, mert eggyé válhatsz vele a gyógyulásban, és hagyd együtt ünnepeljük a mi felszabadulásunkat azáltal, hogy mindenki más felszabaduljon velünk. Semmit ne hagyj ki, a felszabadulás az teljes, és ha ezt elfogadod velem, akkor velem együtt adod. Mind, ami fájdalom és áldozás és kicsinyes, eltûnik a mi kapcsolatunkban, mely olyan ártatlan, mint a kapcsolatunk az Atyával és olyan hatalmas.
Fájdalom elénkhozatik és eltûnik a jelenlétünkben, és fájdalom nélkül nem létezhet áldozás.
És áldozás nélkül szeretet lesz ott.

Te, aki hiszi, hogy áldozás, az szeretet, meg kell, hogy tanuld, hogy áldozás, az szeparált a szeretettõl. Áldozás bûntudatot hoz, míg a szeretet békét. A bûntudat az áldozás járuléka, míg a béke, Istennel való kapcsolatodnak felismerése. A bûntudatod által zárod el magadtól Istent és testvéreidet.
Béke által hívod õket vissza, felismerve, hogy ott vannak, ahová a meghívásod parancsolja õket.
Amit kizársz magadból, az félelmetes, félelemmel ruház fel és próbálod kidobni noha egy rész magadból. Ki tudja magát úgy látni, hogy gyûlöletes és békében él? És ki próbálná megoldani a Mennyország és pokol konfliktusát magában azáltal, hogy kitaszítja a Mennyországot és hozzáadja a pokol tulajdonságait anélkül, hogy magát befejezetlennek és magányosnak érezze?

Amíg a tested látod valóságnak, sokáig látod magad magányosnak és megfosztottnak. Sokáig áldozás áldozatának érzed magad, és igazolást nyer mások feláldozása. Ki tudna bízni a Mennyországban és a Teremtõjében áldozás és veszteség nélkül? És ki tudna áldozatot hozni és veszteséget szenvedni anélkül, hogy magát helyre tegye? Mégis, hogy tudnád ezt elérni magad, amikor a próbálkozásod alapja abban hinni, hogy a megfosztottság valós? Megfosztottság, az támadást szül, mert amiben hiszel, igazolja a támadást. Amíg visszatartod a megfosztottságot, addig a támadás üdvözülésnek, az áldozás, pedig szeretetnek tûnik.

Tehát a nagy SZERETET keresésben áldozás után kutatsz, amit találsz. Mégse találsz szeretetet. Lehetetlen megtagadni, ami a szeretet és mégis felismerni. A szeretet értelme abban rejlik, amit sugárzol magadból és nincs értelme rajtad kívül. Ennek, amit te jobban szeretnél megtartani, nincs értelme, míg mindazt, amit elkerülsz, hordozza magában az univerzum értelmét, és ez értelem tartja össze az univerzumot. Amíg eggyé nem válsz az univerzummal, addig az szeparált lesz Istentõl és Õnélküle lenni olyan, mint értelem nélkül lenni.

A Szent pillanatban a szeretet beteljesedik, az elmék összefonódnak a test ellenkezése nélkül, és ahol kommunikáció van, ott béke van. A béke hercege azért született, hogy helyreállítsa a szeretet feltételét azáltal, hogy azt tanítja, hogy a kommunikáció töretlen marad akkor is, ha a test megsemmisül, ez magában hordozza, hogy látod, hogy a test nem szükséges a kommunikáció fenntartásához. És ha te érted ezt a leckét, akkor realizálod, hogy a testet feláldozni az semmi és kommunikáció, ami az elmédbõl fakad azt lehetetlen feláldozni. Mi akkor az áldozás? A lecke, amit én tanítani születtem, és tanítani fogom minden testvéremnek, hogy az áldozás az sehol sincs és szeretet az mindenütt. Kommunikáció magába foglal mindent, békében az helyreáll, és a szeretet magától jön.

Ne engedd, hogy kétségbeesés sötétítse a Karácsonyi örömöket, Krisztus ideje értelmetlen öröm nélkül. Hagy gyûljünk össze békében ünnepelni, anélkül, hogy áldozást követelnénk bárkitõl, vagyis te, A szeretetet ajánlod fel nekem, amit én ajánlok fel neked. Mi lehetne hát örömtelibb, mint látni, hogy nem vagyunk megfosztva semmitõl? Az üzenet tehát Krisztus idejének, amit én adok neked, és amit talán te adsz vissza az Atyának, Aki adta nekem. Így Krisztus idején a kommunikáció helyreállt, és Õ közénk jön az õ fia teremtésének ünnepére.

Isten köszönetet ajánl fel a Szent vendéglátónak, aki Õt befogadja és megengedi, hogy bejöjjön és maradjon, ahol Õ lenne. És a te üdvözlésed által Õ üdvözöl téged Önmagában, így ami benned van, aki üdvözli Õt, az visszatért Õhozzá. Így aztán ünnepeljük az Õ Szentségét, mikor üdvözöljük Õt magunkban. Azok, akik befogadják az Atyát, õk egyek Vele, õk az Õ házigazdái, Aki teremtette õket. Azáltal, hogy hagyod Õt bejönni, bejön Vele az Atya emléke, és Õvele õk emlékeznek az egyetlen kapcsolatra, ami nekik valaha volt, és valaha is akarnak, hogy legyen.

Ez az idõ a Krisztus ideje, amibõl az újév nemsoká születni fog. Én nekem tökéletes hitem van benned, hogy mindent meg tudsz csinálni, amit elérhetsz. Semmi nem fog hiányozni és teljessé fogsz válni, nem pedig megsemmisülni. Mond hát ezt a testvérednek:

"Én nekiadlak a Szentléleknek, mint nekem egy részemet.
Én tudom, hogy te felszabadulsz, hacsak nem én akarlak
arra használni, hogy bezárjam magam.
A szabadságom nevében én választom a te szabadulásod,
Mert én felismerem, hogy mi együtt leszünk felszabadulva."

Így hát kezdõdjön az év örömben és szabadságban. Sok a tennivaló, és mi régóta késlekedünk.
Fogadd el a szent pillanatot, ahogy ez az év születik, és foglald el a helyed, sok idõ telt el beteljesedés nélkül, a Nagy Ébredésben. Tedd ezt az évet másmilyenné, azáltal, hogy mindent hasonlóvá teszel.
És engedj minden kapcsolatodat, hogy szentté legyen neked.

Ez a mi akaratunk. Ámen