Auroville

A dél-indiai Puducherry melletti Auroville a világ egyik legismertebb spirituális központja. A település egyben olyan jövőváros, ahol több mint harminc éve azon dolgoznak, hogy megalkossák az élet, a létezés új modelljét. A planetáris tudat regionális központjában az egyetemes emberiséghez szóló üzenetként, példamutatásként fogják fel, amit megteremtenek, ezért is nevezik az új települést így: Auroville Universal City.

 

 

 

Mira Alfassa - akit később inkább Mother-ként, azaz Anyaként ismertek - alapította a várost 1968-ban. A városalapítási kísérlet célja az emberi egység és a megértés, az új tudatosság és a fenntartható fejlődés elősegítése.

 

 

 

 

 

Auroville lakosainak száma a tervek szerint mintegy 50 000 lesz, jelenleg 1500-an lakják, akik több mint harminc országból érkeztek. A város, amelynek energiaszükségletét megújuló energiaforrásokból igyekeznek előteremteni, négy zónára osztott: kulturális-, ipari-, nemzetközi- és lakónegyedre. Ezek mintegy megjelenítik az ember négy alapvető tevékenységét a társadalomban a kultúrától és oktatástól a munkáig és közigazgatásig.

 

 

 

A város chartájában, melyet Mother adott át Auroville lakóinak, ez áll:

   1. Auroville nem függ senkitől és semmitől, csak az emberiségtől magától. De aki Auroville-ben él, annak önként az Isteni Tudatot kell szolgálnia.
   2. Auroville a véget nem érő tanulás és tanítás, a folyamatos fejlődés és a kortalan fiatalság városa lesz.
   3. Auroville a múlt és a jövő közötti híd kíván lenni, készen arra, hogy megjelenítse a jövőt.
   4. Auroville az Emberi Egység megtestesülésének színhelye lesz az anyagi és szellemi kutatások által.

Ajánló