Mozgás régen és most

 
Mostanra ezt a mozgásigényünket a munka utáni sportban éljük ki, több-kevesebb intenzitással. Vannak fanatikusok, akik halálra hajtják magukat a pályán, de sok sznobot is láttam alig gyöngyöző homlokkal energiaitalt hörpinteni a fitness terem büféjében. A legújabb öltözetben belibbenő divatsportolók, a potenciális vevőt nyerni engedő értékesítők, az otthonról távolmaradni akaró alibisportolók tovább szinesítik a palettát, de a legtöbben mégis azért csinálják, mert szeretnek játszani, elfáradni és a többiekkel együtt lenni. 
Próbáltam kitalálni, hogy mit tekintene a jövő embere a mai kor legelterjedtebb sportjának, ha a jövőből végignézne egy napunkon. Reggel beülünk a kocsiba, a munkahelyen a gép előtt ülünk, hazafelé ismét ülés a dugóban, aztán fáradtan lehuppanunk a TV elé és végigüljük az esti programot - a legtöbb időt üléssel töltjük.
Nem csoda hát, ha a testünk sóvárog a mozgásért.
De az sem mindegy, hogy hogyan és mit mozgunk, és milyen keretbe ágyazzuk ezt bele – mit teszünk előtte és utána. A bemelegítés sem divat ma már, helyette izomlazítót használunk, a maszírozás és a kötések a jellemzőek. Sport közben (ki)használjuk a testünket és utána sem nagyon adunk vissza neki semmit. A sportolás végén a nyújtás, lazítás helyett sör és zsíros kenyér a módi. Testünket és annak fittségét természetesnek vesszük. Pedig nem az. Nem mindegy hogyan vigyázunk rá, mivel tápláljuk (fizikai, szellemi térem egyaránt) és figyelünk-e a visszajelzéseire.
Ha gondolatban különválunk a testünktől és mondjuk úgy tekintünk rá mint az autónkra, akkor egyszerűbb a helyzet. Az autónkat tisztán tartjuk kívül-belül, elvisszük szervizbe, amikor más a hangja mint szokott, vagy kigyullad valamelyik ellenőrző lámpa, nem tankolunk bele akármilyen benzint, figyelünk az olajszintre, mert így tovább tart. Megtesszük-e ugyanezt a saját testünkkel?
Sokan azt gondolják, hogy a bevitt táplálék kimerül a magas vitamintartalmú ételekben és élő vízben. Nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy milyen szellemi táplálékot viszünk be. Egyre több fizikai és szellemi stresszt „nyomunk bele” a testbe, amit nem szabadítunk fel. Ezek kezdetben izomgörcsökben, izomrángásokban, később sérülésekben jelentkeznek. Azt tapasztaltam, hogy az sem mindegy, milyen gondolatok mennek a fejemben amikor játszom. Az elmúlt sérüléseimet megvizsgáltam, hogy akkor milyen gondolataim voltak közvetlenül a baleset előtt. Érdekes módon minden esetben találtam valamilyen mérgességgel, haragossággal, vagy félelemmel kapcsolatos érzést, gondolatot.
A félelmeim voltak a legerősebbek. Fiatal koromban nagyon sokat fociztam és bizony daráltak rendesen a kapu előtt. Sokat sérültem, de a fanatizmus visszavitt a pályára. Az évek múlásával ezek a sérülések egyre nehezebben gyógyultak, így egyre gyakrabban láttam magam egy összecsapás után bicegni. És úgy is lett. Bokatörés, izomszakadás lett a vége. Mostanában ezekre a bennem előre lejátszott videókra jobban odafigyelek a játék közben, és ha ilyet érzek, helyettesítem azzal, hogy mit szeretnék a meccs végén érezni. Egészségesen és győztesként lesétálni a pályáról persze. Első tapasztalataim nagyon ígéretesek ezen a téren, kevesebbet sérülök, és ha mégis, akkor gyorsabban gyógyulok.
Visszatérve az ősökhöz, azt hiszem tanulhatunk abból, ahogyan ők éltek és mozogtak, átültetve persze ezt a mai kornak megfelelően. A testünknek is megadva azt amit igényel, a sportnak odafigyelve mind a három részére: eleje - bemelegítés, közepe - tiszta gondolatok, és a célra koncentrálás, vége - nyújtás. Ide tartozik még a megfelelő táplálás fizikai és gondolati síkon egyaránt.
Törődjünk legalább annyit a testünkkel, mint az autónkkal!
 

Ajánló