Álom vagy másik valóság?

 

Honnan tudom, melyik valóság a „Valóság”? Ki vagy mi dönti el? Vagy mindig az épp aktuális az? Fura dolgok ezek…
Persze, világéletemben imádtam azokat a történeteket, amik az űrutazásról, természetfeletti dolgokról, parallel dimenziókról szóltak. Ha az egyetemen lett volna varázsló szak, biztos, hogy arra iratkozom be. De mi van, ha ez tényleg megtörténhet? Talán nincs is olyan messze a dimenziók közötti átjáró vagy a csillagkapu jelensége. Talán ez mind egy és ugyanazon dolog köré épül, ugyanabból indul ki.
 
Az én „másik avatárom” mindenféle kalandokba keveredik, nem az az üldögélős fajta. Nincsenek körülötte szerelmi szálak, sem romantikus holdtölte vagy tengerparti nyaraló. Egy igazi akcióhős, hol egy fegyvert kell ellopnia, hol medvék üldözik, hol tűzből kell kimenekülnie. Legutóbbi bevetése során épp egy palládium injekciót kapott és még nem tudom, ez árt-e neki vagy használ. Olyan, mintha esténként egy folytatásos sci-fi videóba kerülnék bele, a tűszúrás helyét viszont éreztem a kezemen, amikor felébredtem. Mindig érdekes megtapasztalni, hogy mikor milyen élethelyzetbe kerülök, milyen megoldást találok rá és kik lesznek a társaim.
 
Vajon mi irányítja a ki-bejárkálást ezen dimenziók között? Hogyan lehetne tudatosan irányítani a mozgást benne? Vajon be lehetne vonni a többieket is? Lehetne egy egész kis dimenzió-felfedező csapatunk.
Olyan ez, mint a Hasonmás c. filmben. Adott egy tudat, aki időnként beugrik egy másik testbe és azt a valóságot éli meg, amit ott tapasztal. Vajon mennyire lehetnek valóságosak ezek az utazások? Ha odaát meghalok, lehet, hogy meghalok a való világban is? Egyáltalán léteznek ezek a világok vagy csak valakinek vagy valaminek a fantáziaszüleményei? És ki irányíthatja, hogy mikor melyik valóságra váltok jegyet és ott miket cselekszek? El tudnék szakadni a fizikai testemtől úgy is, hogy én választom meg a célt, nem pedig csak úgy megtörténik? Lehet, hogy egyszer elég lesz egy számítógépes program is, hogy irányítsuk a kis „avatárjainkat”. Talán nincs is olyan messze az az idő, amikor már csak gépek lesznek az utcán emberek helyett.
 
A másik világban még tükörbe sem néztem, azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, egyáltalán ember-e. Nem is számít annyira. Sokkal lényegesebb, hogy megtudjam, ki irányít és még ennél is fontosabb, hogy saját kezembe vegyem a kormányt. Mennyire vagyok báb mások színházában, ha akár még nappal is elrángathat, nem csak éjjel, álmomban? Mennyire teszem kockára annak a valakinek a létét, aki odaát van, ha egy vészhelyzetben nem vagyok jelen, pedig szükség lenne rám? És mennyire lehet rám ITT számítani, ha Gepetto csak úgy, kedve szerint elvihet? Mennyire vagyok a magam ura, ha hagyom, hogy elvigyen a tartalom a többiektől, ha a saját gondolatfelhőimben vagyok elveszve, miközben ők csapattá válnak?
 
Leheletnyi különbségek óriási változásokat okozhatnak. Mennyire akarok tényleg a csapat része lenni és mennyire akarok csak túllenni a feladaton? Mennyire élem meg a pillanatot, ha mindig csak a következőt várom? Ugyanaz a szerkezet, csak a tartalom változik. Mindig visszatér önmagába és mindig újraindul egészen addig, amíg nem változtatok rajta. Persze van, amit érdemes megtartani, hiszen ha minden emberre ugyanúgy tudnám kiterjeszteni a törődést és a szeretetet, akkor mindegyiküknek a legtöbbet adhatnám magamból. És mindezt ki lehetne terjeszteni a szobán kívülre is, az összes emberre, sőt, nem csak rájuk és nem csak a Földre.
 
Te milyen világokba utazol, miközben alszol?

 

 

 

Ajánló