A jelenlegi világban, ahol senki nem tudja olyan magabiztossággal megmondani, hogy mi fog történni 3 év múlva - mi hiszünk egy jobb világban, melyet a „Space We Create” Project for the Millenium programban látunk lehetségesnek megvalósulni.
A HighFive csapata is azért dolgozik, hogy egy fényesebb jövõt teremtsen és ezért állt a programunk szolgálatába mindazzal, amit tud - a magazinokon, a rádión és a Flashwave-en keresztül. Közös célunk, hogy jelenlegi világunk gazdasági és társadalmi megtorpanásában összefogásra segítsük a vállalkozó kedvûeket, hogy egy kreatívabb fejlõdési utat találjunk civilizációnk új korszakának hajnalán.

Minden ember megtanul bizonyos szokásokat, szabályokat az életében – társadalmi, etikai, morális területen.
Első lépésben a családján keresztül, később a szervezett oktatás keretein belül. Ahogy telik az idő, ebből szépen felépít egy személyiséget, identitást – egy karaktert.

Amikor egy döntés elé kerülünk, mit teszünk? Először is megszűrjük és általánosítunk („olyan ez, mint…”, „a múltkor is ez történt…”, stb.). Amint beazonosítottuk, szinte azonnal megvan a reakciónk, amit a múltunk tapasztalataira építünk. Egy átlagos ember így éli le az életét – a múltja alapján. Vajon ezek a tanult dolgok mennyire igazak – valósak?

Egyvalamit felejtünk el: minden másodpercben dönthetünk másképp.

 

Őseink, a nomád népek mozgásban voltak, folyamatosan használták a testüket és fitten is tartották, hiszen az életük függött tőle. A hunok, betyárok, huszárok életének része volt a mozgás. Mára ez már eléggé elkopott. Az ipari forradalomtól kezdődően a gépek exponenciális ütemben szorítanak ki bennünket az élet minden területéről. A következő eszmefuttatás csak a mozgással kapcsolatos aspektusát viszi tovább ennek a folyamatnak, de a többi hatás is megérne pár sort.

 

Nem tudom Önök hogy vannak vele, de jómagam huszas éveim óta jelentős érdeklődést tapasztaltam önmagam megismerése irányában. Rengeteg időt töltöttem az élet nagy dolgaihoz való viszonyulásom elemzésével, reakcióim, gondolataim, nézőpontjaim vizsgálatával, rendezgetésével. Szortíroztam, szelektáltam... mint egy valamit is magára adó intelligencia. Ezen tevékenységemnek igen komoly jelentőséget tulajdonítottam. Önismergettem..

 

avagy mi a kapocs Bruce Lee tréning szemlélete és a mindennapjaim között
 
Az utóbbi három előadásunkon rengeteg szó esett a fizikalitásról. Számos szempont felől közelítettük meg a témát, volt aki a testünkben élő vizen át, volt aki a böjtön vagy a sporton keresztül. Ez utóbbit választottam én is.
 

Korábbi életemben a sport mondhatni igen szerény figyelmet kötött le a mindennapjaimban. Persze mindig vágytam rá, hogy egyszer komolyabban foglalkozzam vele, de valahogy sohasem jutottam el a cselekvésig. A testemre is úgy tekintettem mint a hétköznapi eszközeimre: kicsit elhanyagolt - de legalább nem elkényeztetett - masína, amely nem igényel túl sok karbantartást, “úgyis megy magától”.

 

 

Milyen érzés, amikor egy olyan anyagot hozol létre, ami addig még nem létezett? Rávettél két molekulát, hogy társak legyenek és stabilan tartsák egymást, akár kiálljanak egymás mellett.
Mekkora összhang, mekkora flow lehetett ott?

 

A múltkor voltam egy előadássorozaton, ahol felmerült egy kérdés, ami azóta is foglakalkoztat. Genetika-etika-erkölcs – ilyenekről beszélt az előadó és feltette azt az érdekes kérdést, hogy kié a génem? Ha lassan bárki beleavatkozhat a genetikába, még a gyógyulásunkhoz is orvos szükséges, akkor egyáltalán gondolkodhatok-e arról, hogy Én gyógyulok meg? Egyáltalán enyém a génem vagy enyémek a sejtjeim? És mi van, ha úgy gondolkozom, hogy a sejtjeim tulajdonképpen ÉN vagyok? Hogy igazából sosem voltam tőlük szeparált, ők nem külön vannak tőlem, hanem ők ÉN vagyok mindegyikben? A legapróbb részletekben is ÉN vagyok és ha valaki belenyúl, az Engem változtat meg.

 

Life Source: Életforrás, ami ha megvan, akkor minden van, ha nincs akkor semmi nincs. Ettől mennek - vagy állnak a dolgok. Visszatalálni hozzá, visszahódítani a félelmeimen, a szégyeneimen át, árnak felfelé. Ami ettől eltávolít, az az áldozatiság felé visz; ami segít, az „more than welcome”. Logikusan rendben van, de nem könnyű. Pont a szégyenek miatt. Letaposott érzések, elfeledett értékek, erők.
A hétköznapi állapotban alszik. Tudatosan kell kimozdulni minden lehetséges irányba a megszokottból, hogy a különbségek megmutatkozzanak, bevállalni olyat is, ami messze nem komfortos, még ha a szégyen üvölt is az arcomba.
Már ha elindulok. 

Miért van az, hogy egy tökéletes mestermű meghibásodik, pedig minden múltbéli referencia ezt kizárja? Még a tökéletes is cserbenhagyhat, vagy a leggagyibb minőség is tovább tart, minden várakozáson túl.

Lelke lenne mindennek?

Egy gépekkel teli világba születve – amiben természetes, hogy hatástöbbszörözőkkel bánunk – mindennapossá, megszokottá vált a gépek használata, a velük való kapcsolat. Ha jól meggondolom, gépekkel maradtunk fent, mint faj és természetes, hogy egyre többet használjuk őket életünk minden területén. Számuk és intelligenciájuk egyre nő.

 

Tehát a kvantumfizika és a relativitáselméleti alapokon nyugvó kapcsolatelméleti kozmosz világképe mellett egy biológiai eredetű teória is belép. A nagy port kavart darwini biológiai evolúciós elmélet arról beszélt, hogy a legjobban beleillő képes fennmaradni, beletartozni. Ez az elmélet csak a kapcsolati világnézetbe illik bele, sem az arisztotelészi, sem a newtoni kozmológiába nem fér bele. Evolúció csak a kapcsolati, relativitáselméleti kozmológiában történhet.